A Stúdió K Színház október 22-én mutatta be a Moby Dicket. Herman Melville félezer oldalas műve egyszerre bibliai parafrázis, kozmikus értelemkeresés, lélektani filozófia és mellesleg még izgalmas kalandregény is. Szerencsés döntés, hogy Kovács D. Dániel rendezésében egyik réteg sem dominál, de mindegyik színre kerül.
Ishmaelt (Ujvári Bors) nem a specifikus feladat, hanem az énkereső ember szorongása hívja a bálnavadászat tengerére: „hatalmas gondolat elé kell állítani az életem.” A Pequod fedélzetére szállva hat matróztársa és a féllábú Ahab kapitány (Nagypál Gábor) társaságában továbbra is kívülállóként keresi a helyét, mígnem az Ahabot megcsonkító, halhatatlanságáról híres, elérhetetlen ámbráscet,
Moby Dick üldözése közben ráébred, észrevétlenül már rég a részesévé vált valami nagyobb egésznek.
Az előadás cselekményváza e pár sorban összefoglalható, hiszen a néző már a nyitójelenetből érzi, hogy a történet apropóján kibomló lírai felismerések, gondolati tartalmak és a különleges vizualitás az, ami az előadás lényegi része, függetlenül a 19. századi alapműtől.
A színpadi nyitókép csupán egy kis hajóablaknyi tér, emögött és néhány matrózműhas között hangzik el Ishmael útrakelésének nagy elhatározása. A tolóajtókba vájt lyuk hol szélesebbre tárul az előadás során, ezzel nagyobb teret biztosítva a játszóknak és a színpadképnek, hol más ablakok is kinyílnak kétoldalt. De a térelválasztó díszletelem végig fenntartja a hajón belüli és kívüli világ kontrasztját. Nézőként mégsem a kívülálló attitűdje erősödik bennünk, hiszen
a hajófal innenső terében a történet egyik legfontosabb részévé válunk, pontosabban mi alkotjuk azt: a tengert.
A térhasználat adottságain túl ezt a színészek is finoman játékba hozzák: a vízbe vetődött Pip kölyök (Pallagi Melitta) kilép a nézői sorok közé, a megismerési vágy vezérelte, folyamatosan ismeretlenbe tekintő Ishmael narrátorként minket fürkész. Az egész előadás ideje alatt fennálló, azonban egyszerű gesztusoknak köszönhetően nem válik erőltetetten kényelmetlenné a szerep, hanem ízlésesen tesz minket az idegen titok megtestesítőjévé, és nem mellesleg a történet egyik fő ágensévé.
A Stúdió K Moby Dickjében a szuggesztív vizualitás kulcsa az olykor egészen egyszerű, máskor meglepő, de mindig kimunkált és finom eszközhasználatban rejlik. A hétköznapi tárgyak kimeríthetetlenül sokszínű felhasználási módja jelenik meg előttünk. Egy fehér takarófólia olykor úgy csapkod, akár a tenger hullámai, máskor úgy gyúrják a matrózok, mint a sercegő bálnazsírt. Hangja, esése, az ember hozzá való viszonya mind-mind újabb jelentéssel ruházzák fel az anyagot. De a Moby Dick tárgyi világában Horváth Jennynek, Szakács Ferencnek és a Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatóinak köszönhetően helyet kapnak önmagukban is művészeti értékű darabok. A színpadkép alapvetően minimalista, a háttérben csak néhány jelzésértékű létra és asztal áll, épp ezért az előadásnak csak bizonyos pontjain megjelenő hajómakett és annak falra vetített belső terei, vagy az ámbráscet feltűnésekor háttérben világító óriás szörnyszem látomásszerű hangulatot teremtenek. A bábhasználat eleve a színházi stilizáltság egyik leglátványosabb eszköze, de
a jelentéstöbblet az élőszereplők és az animálás együttesében még hangsúlyosabbá válik.
Az Ishmaelhez legközelebb álló matróz, a melankolikus Queequeg (Lovas Dániel) egy óriási emberbáb. Az előadás elejétől kezdve ő jár legközelebb a dolgok megértéséhez, és ő mondja ki a kapitányról is: valójában nem a tengeren vadászik, hanem a fejében. Önmagáról pedig azt, hogy beteg, és nem akar meggyógyulni. E felismerésekor az egészen idáig hatalmas gipszemberként megjelenített Queequeg leemeli magáról a bábot, és immár félmeztelen színészvalójának természetességében ül fel levetett teste mellé az asztalra. Az eddig a pontig folyamatosan átlelkesített emberalak hirtelen csak anyaggá válik, a matróz nem kívánja tovább hordozni porhüvelyét. Mindenfajta túlzott drámai hatáselem nélkül, önmagában az eszköz és az egyszerű színészi cselekvés megteremti a halni vágyás dermesztő valóságát.
Pip kölyök tengeren hányódásának jelenete pedig báb nélkül is bizonyítja az egyszerű, más eszközök megtámogatásának hiányában is hatni képes, őszinte játék erejét. Itt sem a nagy lángon égő színészi energia teszi hatásossá a jelenetet, hanem Pallagi Melitta átélt hite a karakterében: tragikus fuldoklás helyett egyszerűen jár-kel közöttünk, és minden manírt nélkülözve, zavarba ejtő őszinteséggel meséli el a vele történteket. „Pip kölyök nem volt hal, ember se többé.” „Nem fért el benne a félelem, kicsúszott.” „Felemelték a testét, lent maradt a kis Pip.”
Az előadás szövegkönyvét Kovács D. Dániel a társulat improvizációi alapján írta,
ennek a lenyomata lehet az is, amit nézőként is érezhetünk a színészi játékon: a szereplők mindegyike saját karakterévé tudott válni, nem csak megmutatja azt. Ennek a csúcspontja Szabó Sipos Ágoston monológja, aki a cselekmény szempontjából mellékesebb matróz szerepében egy asztalra ül, és farigcsálás közben elmeséli, hogyan találta magát szemben egyszer egy barna nyúllal, és annak a pillanatát, amikor mozdulatlanul álltak mind a ketten: „Már nem történik, nem történt meg, de ott marad. És nem történik semmi, és ez a legtöbb.”
A monoton cselekvés és a higgadt történetmesélés az előadás legfontosabb mozzanatává válik.
Új színben tűnik fel Ahab kapitány üldözési obszessziója és Ishmael tettvágya; hirtelen értelmet nyer, hogy mindenfajta nagyratörő cél csak képzet, a létezés értelme a pillanat megragadásában rejlik.
De Ishmael kitűzött célja, a hatalmas gondolat elé állított élet terhet ró az emberre. Miközben próbálja megérteni a tengert, Queequeg mondatait vagy Ahab kapitány egyre szürreálisabb viselkedését, jegyzetel, korpuszt próbál összeállítani. A kezére, a lábára az egész testére kétségbeesetten ír. Mert még ha beteljesíthetetlennek tűnik is, az isteni küldetés elől nem lehet elmenekülni. Jónás megpróbált, mert nehéznek érezte, hangzik el az előadás egy pontján, majd, hogy „Az úr többször parancsol nekünk, mint ahányszor rábeszéléssel buzdít.” Felsőbb parancs, a szó neutrális értelmében vett megszállottság mozgatja Ahabot és Ishmaelt is.
A szereposztást dicséri, hogy Ujvári Bors és Nagypál Gábor párosáról korban és kinézetben is feltételezhető az apa-fiú viszony,
így kettejük Izmael is Ábrahám párhuzama hamar kiviláglik, ahogy a fényt hozó zsírjáért vadászott bálna mint a keresett világosság is. Azonban ahhoz képest, hogy az előadás egészét milyen mértékben itatja át a biblikus nyelv és szimbólumrendszer, a bibliai parafrázisnak egésze kissé nehezen átlátható a Stúdió K Moby Dickjében. Kevésbé a rendezői vakság vagy a sznobizmus indokolhatta ezt, mint inkább az, hogy a túlzott kimondás határt szabna az előadás és a történet egyébként rendkívül széles értelmezési mezejének, amely talán időtől függetlenül és általános bibliai műveltséggel is épp elég gazdag.
Ezt támasztja alá az is, ahogy Ishmael a narrátor pozíciójából néha rögzíti a tér-idő elemeket, majd
egy közel kétszáz évvel ezelőtti dátumközlés után hozzáteszi: „ezeket a dátumokat csak kamuzom”.
Vagy kissé erőltetettebb kísérletei a nézői érdeklődés fenntartásának az olykor-olykor elhangzó cinkos kiszólások, például, hogy a Ráday utcán minden csupa víz, csak a Bálna látszik a Duna-parton, vagy rögtön az előadás elején a Spilák Lajos által játszott szakács megjegyzése a részeg matrózokra, hogy ilyen állapotban lenyomni a Stúdió K-ban a Moby Dicket nem kis feladat. Valóban, bármilyen állapotban nem az, és mindenestül talán nem is lehetséges. Ishmael, az ámbráscettel való összecsapás egyetlen túlélője, kétségbeesetten kapkod a tengerbe hullott iratai között, keresi az értelmet, a lényeget, ám a különböző lapokon – hiába válaszértékű – csak inkoherens szövegrészleteket talál, a nagy egész végül nem áll össze. A Stúdió K előadásában
egy olyan formanyelven és alkotói felfogásban elmesélt Moby Dicket láthatunk, ami felvillanyozó érték a budapesti színházi kínálatban.
Nem sziporkázó egyéni alakítások teszik maradandó élménnyé a játékot, hanem a megértés érezhetően átélt gyümölcse látszik a színészi csapatmunkán. Grandiózus rendezői víziók megvalósítása helyett pedig a fantáziának teret adó, és mégis emlékezetes díszletelemek teremtenek sajátos világot a Ráday utcai színházban.
Herman Melville: Moby Dick. Rendezte: Kovács D. Dániel. Játsszák: Ujvári Bors, Nagypál Gábor, Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Spilák Lajos, Szabó Sipos Ágoston. Stúdó K Színház. 2025. október 22.
Fotók: Dömölky Dániel
